Ez tényleg nem mindennapi történet!
Egy Panther (Párduc) nevű fekete cica békés boldogságban élt Nguhi nevű gazdájával, akihez még 9 éves korában került a cica. Egyik nap azonban Panthernek váratlanul nyoma veszett. Nguhi, a gazidja sokáig reménykedett az állat előkerülésében, de végül be kellett látnia, hogy szeretett cicája nem tér haza többé, és lemondott róla. Be is szerzett egy új macskát.
Nguhi, a gazdi
Panther azonban 5 évvel később váratlanul megjelent Nguhi családjának háza előtt. A lány apját látta meg legelőször, akihez úgy ment oda dorombolni és dörgölőzni, mintha egy nap se telt volna el az eltűnése óta. Amikor beengedték a házba, egyből a kedvenc helyére sétált.
Panther
Nguhi kirobbanó örömmel osztotta meg a történetet a közösségi oldalán, de a hab a tortán még csak ez után következett. Kiderült ugyanis, hogyan került vissza az állat.
5 éve, amikor eltűnt, Panthert egy 24 kilométerrel odébb lévő állatmenhelyre vitte valaki. Pár nappal azelőtt, hogy elaltatták volna, egy nő örökbe fogadta. Együtt élt a cicával éveken át, egy idő után azonban nem tudott többé gondoskodni róla, így odaajándékozta a szüleinek.
A szülei pedig nem mások voltak, mint a cica eredeti gazdájának közvetlen szomszédai.
Nguhi és családja azonban semmit se tudott erről, mivel Panther szobacicaként tengette mindennapjait, így sosem találkoztak vele. A macska mellett volt egy huskyjuk is.
Történt egy nap, hogy a család megkereste Nguhit a kérdéssel, nem akarja-e örökbe fogadni a huskyt, ők ugyanis valamilyen okból nem tudták már eltartani a kutyát. Nguhi örömmel mondott igent, így hozzá került az eb, míg a macskája továbbra is a szomszédainál volt, anélkül, hogy tudott volna róla.
Aztán elérkezett a nap, amikor Panther valahogy odakeveredett Nguhi házához. Így került elő, és így derült fény az egész történetre. Sőt, így már az is érthetővé vált, miért fogadta Nguhi huskyja végtelen nyugalommal a cicát, amikor először meglátta – hiszen régóta ismerte már, és együtt élt vele.
Nguhi mindezek után úgy döntött, hogy – mivel neki már volt egy kutyája és egy macskája – nem veszi el szomszédaitól Panthert, hanem engedi, hogy továbbra is náluk lakjon. Természetesen akkor megy át meglátogatni fekete kedvencét, amikor csak szeretné.
A végletekig meghatódott lány így fogalmazott történetéről: “Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor elveszítünk valakit, és azt kívánjuk, bárcsak kaphatnánk még egyetlen napot, amit vele tölthetünk, csak hogy elmondhassuk neki, mennyire szeretjük és milyen sokat jelent nekünk. Nekem megadatott ez a lehetőség. Soha nem gondoltam volna, hogy 5 évvel az elvesztése után még újra puszit adhatok a kis fejére.”
Csodálatos történet, ami azért is elképesztő, mert mindez Dallasban történt, ami olyannyira nem egy apró falucska, hogy az USA 9. legnépesebb városa (lakosainak száma meghaladja az 1 200 000-et). Így az, hogy Panther végül ugyanoda került vissza, ahonnan elveszett, valóságos csodával ér fel.