A házi macska (Felis silvestris catus) alapvetően nem tartozik a társas fajok közé, domesztikációja nem hasonlítható a kutya (Canis familiaris) vagy a ló (Equus caballus) sok évezreden át zajló háziasításához.
Az ELTE Etológia Tanszék kutatói az Intelligence folyóiratban megjelent tanulmányukban azonban azt állítják, hogy a gyűjtőnéven „mutatásnak” nevezett emberi gesztusokat nem csak a kutyák értik.
Tekintettel a tekintetre
Mint ismeretes, az ember (Homo sapiens) a beszéden kívül egy sor olyan kommunikációs jelzéstípust használ, amelyek az ismeretek megosztását szolgálják. A jeladó fél ilyenkor viselkedésével irányítja a jel vevőjének figyelmét. A mutatás sokféle lehet, leggyakoribb a kinyújtott kar és a mutatóujj használata, de ilyen a fejfordítás, a nézés és a szempillantás is.
Az Etológia Tanszéken Pongrácz Péter vezetésével Szapu Julianna MSc-hallgató és Faragó Tamás posztdoktori kutató arra a kérdésre kereste a választ,
vajon a kedvencként tartott macskák követik-e egy számukra ismeretlen személy fejfordítással küldött jelzéseit egy választós tesztben.
Azt is vizsgálták, hogy a feladat megoldását segíti-e az esetükben, ha az ember verbális figyelemfelhívó jelzéseket hallat a nézéssel történő mutatás előtt: vagyis jellegzetes hanghordozással a nevén szólítja a macskát, és kéri, hogy az figyeljen.
Az összehasonlító pszichológiai és etológiai kutatásokban sokat vizsgálták, vajon az embereknél már babakorban megjelenő mutatáskövető képesség jellemző-e az állatokra is. Az eddigi eredmények szerint a kézzel-karral való mutatás alapján számos állatfaj képes kiválasztani a jutalmat rejtő helyet, viszont a fejfordítás, illetve a szemmel pillantás helyes követése még a főemlősöknek is nehézséget okozhat. Eddig gyakorlatilag csak a kutyáról bizonyosodott be, hogy utóbbi jelzések láttán is helyesen képes dönteni.
Amikor a macska is kutya
A teszteket a macskatartók otthonában végezték, összesen 41 egyed esetében sikerült a macskát és gazdát próbáló 24 „feladványt” végigcsinálni. A feladat egyszerű volt: két edényke egyikébe jutalmat rejtett el a kísérletvezető, majd a földön maga elé helyezett edények közül arra nézett rá, amelyikben a jutalom volt. Ekkor a vele szemben ülő gazda elengedte a macskát, és az választhatott az edények közül. A 24 eset 50 százalékában a jelzést figyelemfelhívó megszólítás, az esetek másik felében pedig semleges csettegés előzte meg. Azt is vizsgálták, vajon a folyamatos bámulás, vagy a fej oda- majd visszafordításával történő tekintés lesz-e a hatékonyabb mutatás.
Az eredmények szerint a macskák átlagban 70 százalékhoz közeli eredményességgel találták meg a jutalmat, ez pedig magasan a véletlen szint fölötti, kiváló teljesítmény – hasonló ahhoz, amit korábban kutyáknál mértek. Ugyanolyan jól teljesítettek a hosszas és a rövid ideig történő nézések, illetve a verbális és nem-verbális figyelemfelhívás esetén. A néven szólítás hatását abban tudtuk kimutatni, hogy ilyenkor gyorsabban lehetett szemkontaktust létesíteni a macskával.
A tanulmány az ember-állat interakciók domesztikációs hatásának legújabb bizonyítéka lehet. Az együttélés egy nem társas múlttal (illetve őssel) rendelkező fajból is kiváltotta a követő tanulást.
