Az összesen 42 macskát ábrázoló festményt minden idők legnagyobb macskás festményeként szokták emlegetni. A két és fél méter széles művet egy osztrák művész, Carl Kahler festette 1893-ban Kate Birdsall Johnson számára, akinek 350 macskája volt. A művész három évet töltött el Johnson birtokán, hogy megfigyelje a viselkedésüket, a személyiségüket és mozdulataikat.
A 350 macska egy 12 négyzetkilométeres birtokon élt, Kaliforniában. Minden macskának volt neve, és egy csapatnyi szolga gondoskodott a jóllétükről. A kép középpontjában Sultan ül, egy 3000 dolláros (kb. 900 ezer forint) macska ül, akit Johnson párizsi utazása során vásárolt.
A kép olyan súlyos, hogy amikor fel akarták akasztani a Sotheby’s árverésekor, akkor kiszakadtak a tartók a falból, és egy speciális falat kellett készíteni a becses 103 kg-os darabnak. Legutóbb 2015 novemberében, New Yorkban került kalapács alá, és el is kelt a festmény 826.000 dolláros áron (mai árfolyamon kb. 250 millió forint).
A mű története ugyanakkor nem olyan vidám: Kate Johnson, a festmény megrendelője 1889-ben elvesztette a férjét, egy évvel később pedig az örökbefogadott lányát is. Valószínűleg ekkor és ezért döntött úgy, hogy megörökíti a maradék “családját”, a cicákat. A festmény elkészülte után valószínűleg soha nem díszítette a kúria falait, mert elkészülte után azonnal bemutatták a chicagói világkiállításon – ahol zajos sikert aratott. A megrendelő hölgy viszont nem sokkal később elhunyt, alig 60 éves volt. A macskái szétszéledtek a birtokon, és a festmény Ernest Haquette-hez, egy San Franciscói galériatulajdonoshoz került.
Fontos megemlíteni, hogy mai értéken mintegy 150 millió forintot hagyott a macskái gondozására, de arról nem szól a fáma, hogy végül tisztességgel felhasználták-e ezt a vagyont a macskák gondozására…
A hölgyről nem sokkal a halála előtt egy nagy példányszámú lap, a Chicago Inter Ocean közölt egy meglehetősen szenzációhajhász cikket, amelyben bogaras vénasszonyként festették le, aki egy hatalmas palotában él több, mint háromszáz macska társaságában, és japán cselédséget tart, hogy az állatait felügyeljék. Nem sokkal később pedig a San Francisco Call is megfuttatta a sztorit, és hamarosan Mrs. Johnson lett az első hivatalos “Crazy Cat Lady“, azaz Bolond Macskás Nő, noha utolsó éveiben ezenkívül mást is csinált, például alapított egy máig működő közkórházat, ahol származástól, bőrszíntől, vallástól és egyebektől függetlenül mindenki egyformán ingyenes ellátásban részesült; úgy tűnik, hogy macskákkal már akkor is jobban el lehetett adni az újságot.
Ha többet szeretnétek megtudni erről a históriáról, akkor olvassátok el az NLC cikkét: https://nlc.hu/otthon/20200923/macska-cica-festmeny-carl-kahler/
