2020. június |
Imádnivaló sztorit írt le Manna az Útitárs blogon. Egy hölgy cicával együtt túrázott fel a pilisi Prédikálószékre. Ez azért tényleg elég menő! 😀
Marianna így kezdte a posztját:
“Szombaton ebéd után gondoltunk egyet a kis családommal, hogy mozduljunk ki valahová. Cél a Prédikálószék lett. Összekészültünk és természetesen a kis kedvencünk, Süti, a 2,5 éves cicánk (Sziámi macskafajta) is jönni szerettet volna velünk. Sokszor visszük magunkkal vidékre a nagyszülőkhöz, illetve a kiskertünkbe. Az autózást már nagyon kedveli, mert tudja, hogy vidéki cica lehet egy kis időre. Szófogadó, nem elszökős, ivartalanított cicalány. Elindultunk, de őt most nem akartuk vinni. Lent voltunk már a kocsiban, mikor mégis úgy döntöttünk neki is jár a bezártság után a friss levegő. Visszaugrottam érte. Ő még mindig az ajtónál ült és szomorkodott, hogy egyedül maradt. Elővettem a cicahordozó dobozát és hopp már bent is volt. Pluszban eltettem a pórázt, a hámot, a cicahordozó hátizsákot és persze a jutifalatokat, és már úton is voltunk.
A nagy túrázók, kiindulási pontnak a Dömös buszmegállót adják meg, de úgy a túraútvonal körülbelül 14 kilométer lett volna. Mi csaltunk egy kicsit, és Pilisszentlászló után pár kilométerre van egy Prédikálószék parkoló, ott tettük le az autónkat.“
“Szombaton ebéd után gondoltunk egyet a kis családommal, hogy mozduljunk ki valahová. Cél a Prédikálószék lett. Összekészültünk és természetesen a kis kedvencünk, Süti, a 2,5 éves cicánk (Sziámi macskafajta) is jönni szerettet volna velünk. Sokszor visszük magunkkal vidékre a nagyszülőkhöz, illetve a kiskertünkbe. Az autózást már nagyon kedveli, mert tudja, hogy vidéki cica lehet egy kis időre. Szófogadó, nem elszökős, ivartalanított cicalány. Elindultunk, de őt most nem akartuk vinni. Lent voltunk már a kocsiban, mikor mégis úgy döntöttünk neki is jár a bezártság után a friss levegő. Visszaugrottam érte. Ő még mindig az ajtónál ült és szomorkodott, hogy egyedül maradt. Elővettem a cicahordozó dobozát és hopp már bent is volt. Pluszban eltettem a pórázt, a hámot, a cicahordozó hátizsákot és persze a jutifalatokat, és már úton is voltunk.
A gazdi hoszzan, precízen leírja, hogy a cica először meglepődött, amikor kivette a hordozóból, és az első pár száz méteren vinni kellett, de aztán jelezte a nyávogásával, hogy inkább maga sétálni a gazdikkal együtt. És ahogy a lába a földet érte, már nem is zavarta a cicapóráz. Egészen a Prédikálószékre felsétált a gazdival, sőt, a kilátó tetejére is felmászott – pedig fél a magasságtól.
Visszafelé aztán jelezte, hogy elfáradt, onnantól kezdve a gazdi vitte vissza, egészen a kocsiig. Hazafelé már szunyókált az autóban, sőt másnap is szinte végig pihent. Megérdemelten, tesszük hozzá.
Szerintünk ez fantasztikus élmény lehetett! 😀
