A Louisiana-beli Harvey nem igazán nagy és ismert városka, de a kövér cica, Fred talán még naggyá teheti. Ez a cirmos macsek ugyanis kb. háromszor akkora súlyú, mint egy átlagos macska és futótűzként terjed a neten a róla kirakott tábla.
Fredet Marcia Riedel állatorvos fogadta be, és hamar kiderült, hogy a cirmos cica szívesebben töltötte az idejét vele a rendelőben, mint otthon.
„Fred cica úgy véli, hogy az embereknek szükségük van arra, hogy étellel szolgáljanak neki.” – mondta a hölgy.
És ez meg is látszik rajta, mert szemmel láthatóan Fredre ráfér egy kis fogyás (“Dagi Fred”-nek is hívják, azaz “Fat Fred“-nek), és erről vicces figyelmeztető táblával is felhívják az arra járók figyelmét.
“Ő DAGI FRED.
Ő KANDÚR.
NEM VEMHES.
ÉS 28 FONT SÚLYÚ. (azaz közel 13 kilogramm)
IGEN, FOGYÓKÚRÁN VAN.
NEM, NEM MEGY JÓL.
DAGI FRED SZERETI AZ EMBEREKET.
BEJÖHETSZ NYUGODTAN ÉS SIMOGATHATOD.
SZÍVESEN ÜL A GYEREKEKRE ÉS SZERETI, HA VAKARÁSSZÁK A CSÍPŐJÉNÉL.
DAGI FRED NEM ÖRÖKBE FOGADHATÓ, DE VANNAK KISEBB MODELLEINK, AKIK VISZONT IGEN.”